BLOG - BEJEGYZÉSEK LISTÁJA

...igaz, hogy már egy héttel ezelőtt, de eddig annyira lefoglalt a sok vendégség és ünneplés, hogy nem tudtam bloggoltatni a Mamival, akit meg még Emma is lefoglalt, mert megint beköltözött a kórházba egy bő hétre. Ráadásul egy pár nap után már a mi kis kórházunk sem volt jó neki, és továbbcuccolt a nagykórházba, ahova én be sem mehettem, mert nincs is olyan klaffa játszószoba mint itt nálunk, hogy a tetőteraszon berendezett játszóról nem is szóljak. Mindegy, végre megint itthon szunyál a járókában vagy az ágyában.

Na először is kezdem a szokásos számadással.

Mit tud a hároméves?

A legtöbb gyerek nappalra szobatiszta, éjszakára még sokan pelenkára szorulnak. Az éjszakai bepisilést még kevésbé tudja befolyásolni. Nappal is teljesen rendjén való, ha a játékba belefeledkezve csak az utolsó percben szalad ki, vagy bele is csurog a nadrágba. A biliről ebben a korban szoktak áttérni a vécéhasználatra.

Maradjunk az első szónál: a legtöbb. Én viszont sosem szerettem beleolvadni a tömegbe, a nagyátlagba, úgyhogy ehhez tartom magamat ezen a téren is. Szoktam bilibe pisilni minden nap, sőt a harmadik szülinapom utáni reggel kértem a Diegos alsónacimat is, de 10 percen belül kettőt is elhasználtam, így visszakerült a pelus. Majd egyszer ha úgy gondolom, eljön az én időm is.

Jellemző, hogy egész nap rengeteget mozog. Szeret labdázni, hintázni, csúszdázni, mászókázni. 

Igen, ezeket mind szeretem, leginkább a csúszdát és a labdát. Ma is be akartam állni a játszón a nagyok közé focizni.

Szívesen foglalkozik nagyméretű fagolyók fűzésével, gyurmázással, firkálgatással. Ekkor még többnyire nem tud alakokat, felismerhető figurákat rajzolni, de a krikszkrakszok gyártása is végtelen örömmel tölti el. Talán elkészül az első nyakigláb emberke is!

Fagolyóim nincsenek, de gyurmázni, rajzolni szeretek. És többnyire tényleg csak én ismerem fel a rajzaimat (bár nem nehéz kitalálni mert mindig Thomast rajzolok), de a párás tusolókabin ajtajára kézzel egészen szépen rajzolom le az ujjammal a Thomas kerekeit. Még össze is kötöm őket, ahogyan illik.

Ha sokat mondókázunk, mesélünk neki, bábszínházba járunk, valamint szerepjátékokat is gyakran játszunk vele, rohamosan fejlődik a szókincse, és szívesen beszél.

Bizony, méghozzá két nyelven nyomom folyékonyan egész nap. Néha hozzáteszek pár angol szót is, csak hogy ne legyek uncsi. A konzultációs irodában érdeklődtek, hogy mondok-e 3 szavas mondatokat. Hát, csak akkor ha nincs mondanivalóm. Mert amúgy általában reggel elkezdek egy mondatot és este fejezem be. Rengeteg dalt tudok, a szerepjátékokat pedig én találom ki, és egyszerre több szereplőt is képviselek. Vagy pedig megkérem mondjuk a Mamit, hogy legyen Ő a kövér ellenőr. Én meg a Thomas vagyok olyankor.

A legtöbb kisgyerek a családtagokon és jó ismerősökön kívül nem, vagy csak fenntartással, bizonyos barátkozási idő elteltével fogad el más felnőtteket.

Elég nyitott vagyok, sőt az idegen gyerekekkel én szoktam kapcsolatot kezdeményezni. (Méghozzá verbálisan, nem úgy, hogy beléjük rúgok egyet :-) Egyébként sem vagyok verekedős.) A felnőttekkel sincs bajom általában, már a Ruuddel is eléggé jól kijövök. Anya szerint azért, mert rájöttem, hogy tök sok Thomasos cuccot kapok tőle.

Öltözködésben, tisztálkodásban, evésben (majdnem) teljesen önállóak lehetnek. Azok a kisgyerekek, akiket anyjuk hosszasan kiszolgál, nem tanulnak meg egyedül öltözni, törülközni.

Na ácsi. Vegyük külön a dolgokat. Öltözködésben akkor vagyok majdnem önálló, ha mondjuk a játszóra akarok menni. Törülközni tudok, bár kicsit csalok mert elég lassan megy, így vannak olyan testrészeim, amik maguktól megszáradnak amire odaérek a türcsivel. Anyám egyelőre kiszolgál, sőt néha könyörög, lekenyerez, alkut köt, mert szeret időben odaérni az oviba. Enni abszolút önállóan eszem a csokit meg a tortát. Ez utóbbit kiveszem a hűtőből, felvágom, ráteszem a kistányéromra, előveszem a kisvillámat és belapátolom. A spenót és egyéb zöldségfélék pedig úgy sem mennek, ha Anyám kiszolgál.

A felmérések szerint a háromévesek kilencven százaléka rendelkezik a következő képességekkel:
- páros lábbal le tud ugrani egy lépcsőfokot: igen
- futás közben kikerüli az akadályokat, és hirtelen meg tud állni: mégjóhogy
- egyesével lapoz: szerintem már másfél éve is így lapoztam
- apró tárgyakat felcsippent hüvelyk-, mutató- és középső ujja hegyével: ez sem újdonság nálam 
- három-öt szavas mondatokat képez: az ilyen r9vid mondatok ritkaságszámba mennek. Lsd fent.
- magáról keresztneve említésével beszél: igen, de már tudok E/1-ben is beszélni magamról
- képekről (rajzairól, az őt ábrázoló fényképekről, képeskönyveiről) mesél: hajaj, de még milyen meséket!
- utánozza a felnőttek tevékenységeit, segíteni akar a háztartásban: főleg a konyhában - családi vonás
- elmélyülten játszik babáival, építőkockákkal, autókkal: az utóbbi kettővel. Na meg a VONATOKKAL
- öt percig képes veszekedés nélkül játszani a többiekkel: van, hogy még több ideig is
- néhány óra hosszat ismerős személy felügyeletében anyja nélkül is jól érzi magát: na ezt muszáj voltam megtanulni az elmúlt fél évben.

De ügyes vagy! Végre, végre! - így bíztatott a Mami, mikor ma végre valahára elkezdtem száguldozni a szaladós cangámon.

Egy évvel ezelőtt már itt állt készenlétben a szaladós bicajom, hogy 10 nap múlva megkapjam a szülinapomra. Jó ötletnek tűnt, mert így javul az egyensúlyérzékem, és biciklizés címén mozgok is egy kicsit, nem csak felülök a háromkerekűre és hagyom hogy valaki tolja a hátsóm. De szegény járgány akkor még nem sejtette, hogy még egy évig porosodhat a tárolóban, mert én rá sem akarok nézni. Pedig így történt. Nem érdekelt. Egyátalán nem. Még akkor sem, ha motornak hívjuk, és a Papának meg a Nagymamának is (majdnem) ugyanilyen motorja van. Sőt, a Thomas becenevet is kipróbáltuk, de úgy sem tetszett. (A Thomas különben is egy hatkerekű vonat, ezt mindenki tudja...) Néha felhozták a szülők melegedni a lakásba, és közben abban reménykedtek, hátha felkelti a kívácsniságom. Mert amúgy általában mindennemű dolog aminek kerekei vannak tetszik nekem. Kivéve a szaladós bringát.

Most megint már a lakásban melegedett a canga két hete, de nem kaptam kedvet hozzá. Pedig a múlt héten Daan és Sara meg is mutatták, hogy kell használni, és én is mentem vele vagy 40 centit, de aztán szívesen átadtam nekik, játszanak csak kedvükre. Szerintem jószívű vagyok.

Ma viszont lementük a játszóra és a Papa lehozta a cangát is. A játszó eléggé tele volt (ami itt nagyon szokatlan), és egyszercsak aszonta a Mami, hogy menjek, mutassam meg a a nagyfiúknak milyen klassz bringám van, mert nekik nincs ilyen, és mutassam azt is meg, hogy kell használni. Na több se kellett, felpattantam a drótszamárra, és kerekeztem is a fiúkhoz. Mondjuk ők rám se hederítettek - nemhogy irigykedtek volna - de én rájöttem, hogy egész királyul lehet ezzel közlekedni. egyből el is mentem egy háztömbkörre, aztán mégegyre, meg mégegyre, és végül alig lehetett rábeszélni, hogy leparkoljam a garázsba a mocit. De végül mégiscsak leparkoltam, szépen felfújtam a pumpával a (tömörgumi) kerekeit, és megbeszéltük, hogy holnap folytatjuk. Hurrá!

Ez volt a szülinapi ajándékom a Papának. Na meg, hogy elénekeltem a happy birthday holland és magyar verzióját.

Bicajos kép és az éneklős videó nemsokára itt megtekinthető.

Igen, igen, itt vagyok ám én is! Jó régen nem jelentkeztem, persze az íródeákom hiábjából, aki olyanokkal volt elfoglalva, mint például egy megfelelő kistesó beszerzése a kórházból. Egyszer csak a Papa mondta, hogy holnapra meglesz a hugi, és ha felébredtem a délutáni alvásból megyünk is majd megnézni. Mivel a kórházban volt, ezért gondoltam viszem az orvosi táskámat, biztos ami biztos. A nővérkék jót mulattak rajtam mikor megjelentem a sztetoszkóppal a nyakamon és a kiskofferrel, és mondták is, hogy leválthatom Alex bácsit az ügyeletből. Ezt az Alex bácsit eleinte nem komáltam egyébként, de mostanra, hogy segített megfelelő kistesót produkálnia a Maminak, már egészen összebarátkoztam vele, annyira, hogy magyarul köszöngettünk egymásnak a folyóson, mikor kint szaladgáltam a Papa nagy örömére.

Na de visszatérve a tesóhoz: nagyon kicsi, ezt egyből sikerült megállapítanom. A neve Emma, ezt mindenkinek örömmel szoktam újságolni. És egészen jófej, mert már első nap hozott nekem ajándékot: egy Percy vonatot és egy Mickey egér DVD-t és könyvet. Ezért pedig jár a puszi, amit azóta is örömmel adok neki. Sokat szoktam vele beszélgetni is, bár elég csendes fajta, de legalább így nem vitatkozunk. Most már tudom, hogy a babák aszondják, hogy oá, és néha ki szoktam próbálni történik-e valami, ha én is elkezdek oázni: ilyenkor az van, hogy a Mama megbeszéli velem, hogy én már nagyfiú vagyok, ezért sem oáznom nem kell, sem cipeltetnem a hátsómat, sem ragaszkodni ahhoz, hogy a pelusom úgy legyen kicserélve, mint az Emmáé. Sőt, nemegyszer meg is szokta jegyezni, hogy igazság szerint ez az egész pelenkázás-dolog nem való már nekem. De én hiába tudom elméletben, hogy a vécébe vagy a bilibe kellene a dolgomat végezni, csakazértsem szólok előre, csak akkor, ha már a pelusból is kicsurog cucc.

Emmának néha megengedem, hogy játszon a játékaimmal, bár szerintem nem tetszenek neki, mert csak bámul rám a nagy szemeivel. Igaz, a saját játékaival sem játszik még, kivéve a cumit, amit én mindig szerettel teszek vissza a szájába, ha kiesik - naja, van gyakorlatom benne, bár már rég eltünt valahova a cumikollekcióm.

Emma egy hét múlva elunta magát itthon és inkább visszaköltözött a kórházba. Állítólag azért, mert nem akart enni, bár én ezt nem hiszem, mert én sem eszem, mégsem kell kórházba mennem. (A konzultációs irodában most mértek meg, és a 98 centimmel a felső átlaghoz tartozom, míg a 13.5 kilómmal az alsó átlag legaljához. Na ja, ennék én több csokit is, de nem adnak.) 
Aztán egy hét múlva mégiscsak hazajött az én Emmácskám, és azóta én is ellenőrzöm, hogy mennyit eszik, néha még a cumisüvegét is szoktam tartani. Sőt, már azt is tudom, hogy Mama szokott "fejelni neki finom tejecskét". Reggelente mindig segítek: amíg a Mama lemegy a tejet megmelegíteni, én vigyázok Emmára, aztán én szoktam odaadni a Maminak a tiszta pelust, és amíg Emma iszik, én dobom ki a piszkos pelusát is a pelenkakukába. Ha pedig elkezd néha sírni, akkor rohanok és mondom neki, hogy Emma, ne sírj, nincsen semmi baj! Ha nem hagyja abba, akkor pedig a miheztartás végett rászólok, hogy Emmácskám, nem hisztizünk!

Szóval eddig jól megvagyok Emmával, nem kavar túl sok vizet. Néha mondjuk várnom kell a soromra, például amikor a Mami eteti, de most már ezt is megoldom: odahúzom a széket a konyhapulthoz, felmászok, leveszem a poharat, aztán a hűtőből kiveszem az almalevet, "nem gyorsan, de óvatosan" kitöltöm, visszateszem, a pohárra ráteszem a tetejét, bele a szívószálat, és már iszom is. Nem fogok én az Emmácskára várni! Olyan lassan iszik különben is. Ja, és más előnye is van az önállóságomnak: kiderítettem, hogy a a felső konyaszekrényben, ahol a poharam is lenni szokott, van a Dora keksz, meg a FruttaPura. :)

Ez a két kép egy hete készült az oviban, és sajnos nem tudom felsorolni az összes osztálytársam nevét, de a lényeg, hogy a legjobb barátom, Enspace mögöttem áll, és akikkel még jóban vagyok: Julian (tölem balra a harmadik kisfiú), Lexi (a felsö sorban balról a harmadik lány, Joke néni mellett), és Jan (a középsö sorban balról az ötödik).

Kedvenc óvónénim pedig Corrie néni szemüvegben, akit sajnos pont a fotózas napján operáltak, de azért hála a Photoshopnak mégis rákerült a képre.

Az utolsó bejegyzés óta megjártuk még egyszer a háziorvost, mert 2 nap kihagyás után újra csúnyán és sűrűket "köhögtem" és a peluscsere is elviselhetetlen gyakoriságúvá vált. A doktornéni viszont  - ahogy azt a Papáék gondolták - széttárta a kezét, hogy ez van, c'est la vie. Azt mondjuk a Mami legmerészebb álmában sem remélte, hogy kapunk valami szert, ami segít, de abban reménykedett, hogy legalább valami tanáccsal gazdagabbak leszünk, esetleg megjelöl a doktornéni egy időpontot, hogy pl. ha még jövő héten is tart, akkor menjünk vissza, de semmi.

Viszont szerencsére a jövő hétre már meggyógyultam, úgyhogy a Nagymamiért már nagyjából egészségesen mentünk ki a repülőtérre. Annyira jól voltam, hogy gondoltam megmutatom milyen erős és kitartó vagyok, így 3 napig óriási hisztikkel szórakoztattam a körülöttem lévőket. Olyan igazi vörösfejes, se hall-se lát 45 percig visítós hisztériás rohamok jöttek rám, amihez már rég nem volt szerencsénk. Aztán 3 napi harc után normalizálódott az állapot, és azóta sem jött vissza (kopp-kopp). Verbálisan viszont sokszor még mindig hadban állok mindenkivel, annyira, hogy még az esti mesében is kiabálva javítok ki minden egyes szót a nekem tetszőre. Maminak ettől a haja égnek áll. Persze ez is része az időhúzási taktikámnak, melynek keretében irtózatos tempóban forog az agyam és secperc alatt gyártom a kérdéseket, kéréseket, kifogásokat és egyátalán mindent kitalálok, csak hogy ne kelljen az ágyba mennem. Se délután, se este. Estére mondjuk azért már fáradtabb vagyok, így akkor általában hamarabb elalszom (kb. 20-30 perc, szemben a délutáni durva esetben akár 2-3 órával).

A gyomorinfluenzával járó apró kellemetlenségekért (napi hatszori mosás, kétpercenkénti peluscsere, tízpercenkénti takarítás, felmosás stb.) viszont kárpótolom a Mamit, ugyanis ELKEZDTEM ENNI! Az első napokban az addig sosem hallott "Mami éhes vagyok!" mondat hagyta el a számat, napjában többször. Ráadásul még csak nem is csokit kértem, hanem rendes kaját! És azóta is, lényegében egész nap eszem. Persze nem válogatás nélkül, de korántsem csak/főként édességeket. Például nagy kedvencem lett a fokhagymás Boursenes kenyér (a fokhagymás, fűszeres cuccokat mindig is kedveltem), a leveske (amiben egyszer még a sárgarépát is megettem, igaz, kolbásznak nézve), továbbra is szeretem a husikat, a krumplipürét, a kenőmájasos, sonkás, téliszalámis, vajas kenyeret (akár 2-4 szeletet is egyszerre), valamint újra szeretem a joghurtot (2-3 db 1.5 decis pohárral együltő helyemben), az újra kapható szívószálas Frutta Purát (4-5 db egy menetben á 90 g), ráadásul még egy tésztás cuccot is megettem, sőt, a zöldborsó főzelékbe is belekanalaztam. A betegség miatt lecsökkent hatalmas szomjam is visszatértt, így napi szinten simán benyomok legalább 2 liter folyadékot tej, tea, vizezett almalé és egy Knorr Vie Kidz nevű 100%-os gyümölcs-zöldséglé keverék formájában.
Mindennek meg is van az eredménye: nem mértük ugyan, hogy a 12 kg körüli súlyomból mennyit veszítettem a két hetes betegségem során, de egy hete tudhatom magam egészségesnek és ma 13.3 kilót mutatott a mérleg (kaksi után)!!!